Michael Jackson afrikai látogatása során interjút adott az Ebony magazinnak, melyben az afrikai látogatásáról, az új albumáról és a zenéhez fűződő viszonyáról is szó esik.
EBONY/JET: Van valami speciális érzésed azzal kapcsolatban, hogy újra visszatértél az afrikai kontinensre?
JACKSON: Nekem olyan, mint a civilizáció hajnala. Ez az első hely, ahol a társadalom létezett. Sok szeretetet látott. Azt hiszem, ez a kapcsolat, mert ez minden ritmus gyökere. Minden. Ez az otthon.
EBONY/JET: 1974-ben már jártál Afrikában. Össze tudnád hasonlítani a két látogatást?
JACKSON: Ezúttal jobban tisztában vagyok a dolgokkal: az emberekkel, életvitelükkel és a kormányukkal. De számomra jobban tisztában vagyok a ritmusokkal, a zenével és az emberekkel. Ez az, amit tényleg mindennél jobban észreveszek. A ritmusok hihetetlenek. Főleg a gyerekek mozgásából lehet észrevenni. Még a kisbabák is, ha meghallják a dobot, elkezdenek mozogni. Ugyanaz, amit a feketék tesznek Amerikában…
EBONY/JET: Milyen érzés igazi királynak lenni?
JACKSON: Sosem próbálok komolyan rá gondolni, mert nem akarom hogy a fejembe szálljon. De ez egy nagy megtiszteltetés…
EBONY/JET: Ha már a zenénél és a ritmusnál tartunk, hogyan állítottad össze a gospel dalokat a legutóbbi albumodon?
JACKSON: A Will You Be There? című számot a házamban írtam, Neverland-en Kaliforniában… Nem gondolkodtam rajta sokat.Ezért nehéz elismerni a dalokat, amiket írok, mert mindig úgy érzem, hogy felülről készült. Szerencsésnek érzem magam, mert én vagyok az a hangszer, amelyen keresztül áramlik a zene. Én csak a forrás vagyok, amin keresztül jön. Nem tudom elismerni, mert Isten műve. Csak hírvivőnek használ engem…
EBONY/JET: Mi volt a Dangerous album koncepciója?
JACKSON: Egy olyan albumot akartam, mint Csajkovszkij Diótörő szvitje. Az emberek több ezer év múlva is hallgassák.
Valamit, ami örökké él. Szeretném látni a gyerekeket és a tinédzsereket, a szülőket és az összes népet szerte a világon, száz és száz év múlva is, akik még mindig elővesznek dalokat arról az albumról, és boncolgatják. Azt akarom, hogy éljen.
EBONY/JET: Úgy veszem észre ezen az úton, hogy különös erőfeszítést tettél a gyerekek meglátogatására.
JACKSON: Szeretem a gyerekeket, amint láthatod és a kisbabákat.
EBONY/JET: És az állatokat.
JACKSON: Nos, van egy bizonyos érzés, amit az állatok és a gyerekek adnak, és ez ad nekem egy bizonyos teremtőlevet, egy bizonyos erőt, ami később felnőttkorban valahogy elveszik a világban végbemenő kondicionálás miatt. Egy nagy költő mondta egyszer. “Amikor gyerekeket látok, azt látom, hogy Isten még nem adott az embernek.” Egy indiai költő mondta ezt, és a neve Tagore. A gyermekek ártatlansága számomra a végtelen kreativitás forrása, ez minden emberben rejlik. De mire felnősz, már kondicionált vagy: annyira kondicionálnak a veled kapcsolatos dolgok – és ez megy. Szeretet. A gyerekek szerethetőek, nem pletykálnak, nem panaszkodnak, csak nyitott szívűek. Készen állnak neked. Nem ítélkeznek. Nem látják a dolgokat, szín szerint. Nagyon gyerekszerűek. Ez a probléma a felnőttekkel: elvesztik azt a gyermeki tulajdonságot. És az az inspiráció szintje, amelyre annyira szükség van, és amely annyira fontos dalok létrehozásához és írásához, valamint egy szobrász, egy költő vagy egy regényíró számára. Ugyanaz az ártatlanság, ugyanaz a tudatszint, amiből létrehozol. És a gyerekeknek megvan. Rögtön érzem az állatoktól és a gyerekektől és a természettől. Természetesen. És amikor a színpadon vagyok. Nem tudok fellépni, ha nem pingpongozom a tömeggel. Ismered az ok-okozati cselekvés, reakció fajtáját. Mert kijátszom őket. Valóban táplálnak, és én csak az ő energiájukból cselekszem.
EBONY/JET: Merre tart ez az egész?
JACKSON: Nagyon hiszek abban, hogy Isten kiválasztja az embereket bizonyos dolgok megtételére, ahogy Michelangelót vagy Leonardo da Vincit, Mozartot, Muhammad Alit vagy Martin Luther Kinget választják. És az a küldetésük, hogy ezt a dolgot megtegyék. És azt hiszem, még nem kapartam meg a felszínt, hogy mi az igazi célom, amiért itt legyek.
Elkötelezett vagyok a művészetem iránt. Hiszem, hogy minden művészet végső célja az anyagi és a szellemi, az emberi és az isteni egyesülése. És úgy gondolom, hogy ez az oka a művészet létezésének és annak, amit csinálok. És szerencsésnek érzem magam, hogy én vagyok az a hangszer, amelyen keresztül áramlik a zene… Mélyen belül érzem, hogy ez a világ, amelyben élünk, valóban egy nagy, hatalmas, monumentális szimfonikus zenekar. Hiszem, hogy a maga eredeti formájában az egész teremtés hang és nem csak véletlenszerű hangzás, hanem zene. Hallottad a szférák kifejezését, zenéjét? Nos, ez egy nagyon szó szerinti kifejezés. Az evangéliumokban ezt olvassuk: “Ekkor megformálta az ÚR Isten az embert a föld porából, és élet leheletét lehelte orrába. Így lett az ember élő lélekké.”
Ez az élet lehelete számomra az élet zenéje és áthatja a teremtés minden rostját. A Dangerous album egyik részében ezt mondom: “Véremben lüktető korok életdalai táncolták az árapály és árvíz ritmusát.” Ez egy nagyon szó szerinti kijelentés, mert ugyanazok az új csodaintervallumok és biológiai ritmusok, amelyek a DNS-em architektúrájából szólnak, a csillagok mozgását is szabályozzák. Ugyanaz a zene szabályozza az évszakok ritmusát, szívverésünk pulzusát, a madarak vonulását, az óceánok árapályait, a növekedési, evolúciós és feloldódási ciklusokat. Ez a zene, ez a ritmus. Az életcélom pedig az, hogy megadjam a világnak azt, amihez szerencsém volt: az isteni egyesülés eksztázisát a zeném és a táncomon keresztül. Mintha a célom lenne, ezért vagyok itt.
EBONY/JET: Mi a véleményed a politikáról?
JACKSON: Soha nem megyek bele a politikába. De szerintem a zene megnyugtatja a vadállatot. Ha mikroszkóp alá helyezi a sejteket, és bekapcsolja a zenét, látni fogja, hogy mozognak és táncolni kezdenek. A lélekre hat… Mindenben zenét hallok. (Szünet) Tudod, ez a legtöbb, amit mondtam nyolc éve… Tudod, hogy nem adok interjúkat. Csak azért, mert ismerlek, és megbízom benned. Te vagy az egyetlen személy, akiben megbízom, akinek interjút adok.
1 pingback