Sziasztok!

Ágota vagyok, jelenleg 27 éves és kiskorom óta Michael Jackson rajongó. Körülbelül 2-3 éves lehettem, amikor először megismertem Michael Jackson zenéjét a családomon keresztül. Egy karácsonyi ajándéknak köszönhetően, (amit anyukám kapott), hallgattam meg elsőként a HIStory albumát. Kisgyerekként persze még nem értettem a számok mondanivalóját, de a ritmus és zene dallama már akkor megfogott. Emellett volt egy Mj-s babám is, amit mai napig féltve őrzök.

Később a MTV-n néztem a kisfilmjeit, a Moonwalker című filmjét, ahol vizuálisan is átélhettem az egyedi előadásmódját táncát és énekét. Ezeket a műsorokat mind felvettük, akkor még VHS kazettákra, hogy a szabadidőmben bármikor megnézhessem. Később az internet több ajtót is kinyitott, így még inkább megismerhettem a Pop Királyát: az életét, a Jackson 5-os időszakot, további albumait és a humanitárius segítségét, amiről a média sajnos nem sokat beszélt.

A 2022-es év pedig egy olyan különleges eseményt hozott el, ahol megrendeztek egy Michael Jackson kiállítást Budapesten. Erre sikeresen el is jutottam és maradandó élmény volt számomra. Élőben sajnos nem találkozhattam vele, de a ruhái és díjai között mégis azt éreztem mintha ott lett volna Ő is.

Hálás vagyok, hogy megismerhettem őt és a munkásságát, mert sokat adott nekem és az egész világnak. Sajnálom, hogy már nincs közöttünk, de én továbbra is a rajongója leszek, mert mindig feldob a zenéje, amikor hallgatom, igazi gyöngyszemek, amelyek nem halványulnak el, sok más számmal ellentétben. Ezért is döntöttem el, hogy készítek egy oldalt az ő tiszteletére, ahol próbálok majd sok érdekes cikket írni az életéről.